Saul Steinberg, a New Yorker legendás karikaturistája műfajának olyan alkotója, aki a nagy klasszikusokhoz, Daumier-hez és Georg Groszhoz hasonlóan a karikatúrát a nagybetűs művészet szintjére emelte. Tárlata most Budapesten látható.
Fotó: Németh András Péter
Steinberg azt vallotta, hogy az igazi műalkotások a művész önéletrajzának egy-egy darabkái. Így azután ő is – mint oly sokan – arra a gauguini kérdésre kereste a választ: honnan jöttünk, kik vagyunk és merre tartunk? Az 1914-ben Romániában született, és többek között az USA-ban munkálkodó művésznek csaknem kilencven kiállítása volt szerte a világon, művészetét számos monográfia és számtalan cikk és tanulmány méltatta. Sokoldalúsága legendás: szobrász, festő, grafikus, de mindenekfelett karikaturista. A kisember, az átlagember, a kiszolgáltatott jelenik meg a néhány vonalban ábrázolt csodálkozó, szimatoló figuráiban. Ă maga írta egyik cikkében: „Úgy kellene szemlélni a világot, mint egy újszülött, mint, aki először csodálkozik rá a világra.” Számára rajzolni nem egyéb, mint a papíron, írásban gondolkodni. Egyik jellegzetes, filozofikus rajzán vastag vonalakkal, idétlenül felvázolt kocka, felette, a fellegek között pedig egy geometriai szabatossággal megrajzolt kocka. Címe A kocka álma. Művészi gyakorlata a szűkszavúság: egyetlen szóban kifejezni a világot. Rendkívül tömör és kifejező az a rajza is, amelyik a korlátok között bolyongó sokaságot ábrázolja, magasan felettük precízen megrajzolt, egymásba kapcsolt épületsor: mecset, templomok, tőzsdepalota, imaház. Az ember – így a rajzoló is – a körülmények rabja. Egyik műve saját rabságát jeleníti meg. Ceruzája ovális vonalban indul egy faluból – talán saját romániai szülőhelyéről, majd az ovális vonalat szaporítva, szűkítve bezárja magát ceruzájával egy ovális cellába. Megrajzolta önarcképét saját ujjlenyomataiból. Rajzai megkövetelik a nézők aktív részvételét. Nem okoznak örömöt, nem gyönyörködtetnek, gondolkodásra kényszerítenek.
Steinberg Itáliában telepedett le, ott végezte el felsőbb iskoláit, és 1942-ig a legjelentősebb olasz lapokban publikálta rajzait. Az itáliai zsidókat is fenyegető fasizmus elől New Yorkba menekült, ahol az amerikai vezető művészekkel együtt élte át az amerikai és az egyetemes művészeti forradalmat. Az USA művészeti életében lezajló fordulat sajátossága az volt, hogy nem belső késztetés, nem a szerves fejlődés eredménye, hanem egy váratlan, kívülről betört hatás következménye. 1941-ben a délfrancia, szabad területre menekült szürrealisták André Breton vezetésével hamarosan kapcsolatba kerültek az ottani kortárs amerikai művészekkel. Az amerikai – s még szűkebben a New York-i művészek – Franciországban kerültek egy olyan művészi kísérlet közelébe, amely minden eddigi konvenciót, akadémikus tradíciót gátlás nélkül sutba dobott. Fölényesen trónra ültette az ösztönöket, a véletlent. Az irányzatok, a szabályok fölé helyezte a szabad személyiséget, az önkifejezés spontaneitását, az anyagok és a technika korlátlan alkalmazásának lehetőségét. A következmények ismertek: a világ művészeti központja ennek hatására áttelepült az Egyesült Államokba. Szaporodtak a galériák, a múzeumok, s nem utolsósorban a tömött pénztárcájú vásárlók, akik egy-kettőre behódoltak az új „divatnak”.
Steinberg stílusában, kifejezési módjában, gondolataiban nem jelentett újdonságot a 1940-50-es évek amerikai arculatváltása. Sőt az új művészeti környezet rendkívüli módon kedvezett Steinberg megrajzolt világlátásának. Csakhamar a New Yorker házi szerzője lett, munkáit bármelyik revü, heti- és napilap boldogan fogadta.
A karikatúra műfajában mi sem vallhatunk szégyent. Több remek rajzolónk volt és van, akik talán pédaképükhöz, Steinberghez hasonlóan minket is némi derűvel segítenek elviselni mindennapi keserveinket.
Saul Steinberg kiállítását a 2B Galériában (Bp., III., Bécsi út 86., november 29-éig) láthatják az érdeklődők.
2003. november 25.
Román József