Muzsikáló szerkezetek. Legalább azóta, hogy a zenélőórát feltalálták, igencsak vonzódunk az olyan dolgokhoz, amelyek nemcsak eredeti feladatukat képesek betölteni, de ráadásul dallamocskákkal is élvezetünkre szolgálnak. A szemlélőnél, illetve a hallgatónál is nagyobb örömet lelhet az efféle alkotásokban az, akinek tehetsége révén egyszer csak megszólalnak a holt tárgyak.
Konzervdoboz, például. Ilyen holmik vetkezik le használati funkcióikat, s válnak szobrokká, – nota bene: zenélő szobrokká – Bori Bálint keze nyomán. Pontosabban szólva: a napelemmel működő tárgyak mozgásérzékelőjük jelzésére kezdenek csengeni-bongani. S olyan is van, amelyiken koncerteket ad a művész, aki magyar születésű, itthon diplomázott két évtizede, tagja volt az Erdély Miklós vezette Indigó csoportnak, de 1986 óta Berlinben él. Több német- és olaszországi tárlata után, most a 2B Galériában állít ki.
Mégpedig Ken Butler társaságában, akinek a talentuma szoros rokonságot mutat elszármazott hazánkfiával. Amerikai alkotóról van szó. (Ezért is támogatja a kiállítást az Alma on Dobbin Foundation és a budapesti amerikai nagykövetség.) New Yorkban él és munkálkodik 1978 óta a hangszerszobrain. Nemcsak képzőművésznek, de zenésznek is tartja magát. Ennek megfelelően szintén koncertezik, tart performance-okat is, kiállításokon szerepel az Újvilágban csakúgy, mint a vén Európában. Műveit hibrideknek titulálja, s többi között a Szánkó Cselló, az Evező Brácsa, a Hentesbárd Gitár, a Biciklinyereg Hegedű névvel illeti. Bár hegedűből több is van, kinek a Cowboy Csizmából, kinek a Tehén Koponyából született lesz a kedvesebb.
Mert valóban kedves, mulatságos, tapintatosan ironikus művek ezek. Ilyen, ha játékos szellemek találkoznak.
Szerző: Bogácsi Erzsébet
NSZ 2004. október 22.