Ez a Saul nem annyira gonosz, mint ótestamentumi elődje, aki fondorlattal akarta elemészteni a később király Dávidot, pontosabban ez a Saul másképpen gonosz. De nagyon gonosz. Saul Steinberg hat évtizeden át láttatta Amerikát sznobnak és közönségesnek, gátlástalanul törtetőnek és élhetetlenül ostobának, álcivilizáltnak, metropolisőrültnek, mélységesen vidékinek, szexmániásnak és ádázul szexmániát mímelőnek.
Steinberg rajzai mindig szöveg nélküliek
De Amerika ezerkilencszáznegyven és -kilencvenkilenc között egyszer sem sértődött meg igazán. Alighanem a középosztálynak lett volna a legtöbb oka a felháborodásra, mert a Steinberg-figurák erről a populációról mondták el a legtöbb becsületsértőt. Nagy sonkájú kiérdemesült majorettek, idomárbajuszt növesztő szívtiprók, makacs, megátalkodott vasárnapi festők, buta tekintetű gyerekek, harminc évet tévesztett cicomás dámák, és ami még rettenetesebb, összevarrt szájú, nyomozótekintetű erkölcscsősz öregasszonyok.
És mindenki parvenü, újgazdag, felkapaszkodott, álságos. Az egyik Bauhaus-lapon csak egy hatalmas, szeszélyesen nőtt öreg fa teszi nevetségessé az agyongeometriázott, agyonkockásított, agyonmechanizált épületszerelvényt, a másikon olyan emberpár üt ki a hipermodern exteriőrből, akinek a közönségessége miatt ” látszik ” rojtos plüssdíványon volna az igazi helye. A geometrikus absztrakt festő cirkalmas barokk szignatúrával hitelesíti remekművét, a megveszekedetten éneklő modern trubadúrnak firkává kuszálódik össze a keze és a mandolinhúr, vénasszonyok rosszindulatú szfinxszé, elcsábítás alatt lévő férfiak otromba kandúrrá transzfigurálódnak. Nincs az a keleti blokkban fogant hidegháborús karikatúra, nincs az a Kukrinyikszi (fiatalabbaknak: ez egy brigád volt, amely ötven éve kérlelhetetlenül művelte a harcos birodalmi karikatúrát) ” egyszóval nincs, nem volt Amerika-ellenes szatíra, amely ilyen metsző, merthogy ilyen lényeglátó lett volna.
Hogy a bevándorolt Steinberget nemcsak hogy nem állították akkor az efféle ellenesség vizsgálatára rendszeresített bizottság elé, hogy éppen ellenkezőleg, hat évtizeden át az egyik legtekintélyesebb magazin, a New Yorker adott helyet a grafikáinak, annak egyik oka bizonyára Amerika toleranciája, meg Amerika sokfélesége lehetett. Vonatkozó magyarázat a most Steinberg-bemutatót rendezett óbudai 2B Galériában az Uncle Sam művészete című lap, amely egyszerre mutatja be a helyiérdekű neoklasszicizmustól a hipermodernig keveredő ” legyünk elegánsak ” sokszínűséget, amely a földrésznyi ország művészeti fogyasztásába mind belefér. Ám ahogyan Steinberg előadja ezt a művet, meg a többi gonoszságát, kegyetlenségét és kellemetlenségét, alighanem abban rejlik a tolerancia igazi magyarázata. Steinberg egészen nagy művész volt, mindenféle szűkítő értelmezés nélkül. Nem nagy karikaturista, nem nagy grafikus, nem nagy szatirikus művész. Mester aszerint, hogy minden profeszszori szinten a sajátja volt, ami a munkájához kellett, és ezt a mindent mestereredetiséggel használta. Hiszen jól hangzik, hogy Milánóban építészdiplomát szerzett, s akkor, ott tanulta meg a vonal tiszteletét és fölötte a tökéletes uralmat. Bizonyára van ennek igazsága, csak éppen azokat a vonalszonetteket nem magyarázza meg, amelyeken és amelyekben a rajzoló figura önmaga körvonalát húzza meg, önmagát éppen megteremti, vagy önmagát húzza át, vagyis megsemmisíti. Azt is lehetne így okfeltárni, hogy Steinberg mély, filozofikus művészetének a gyökere a bukaresti egyetemen keresendő, hiszen ott, a szülőhazájában bölcseletet kezdett tanulni. Csakhogy Saul Steinberg művészetének legalább annyira forrása apja könyvkötő műhelye a regáti kisvárosban, ahol az életet tanulta, meg az olasz fasizmus antiszemitizmusa, amely elűzte, azaz szintén az életre tanította.
Abban színamerikai méltatói is megegyeznek, hogy úgy vált Amerika emblematikus büszkeségévé, hogy sosem vált igazi amerikaivá. Élethosszig nem költözött el New York sűrűjéből, Manhattanből, de haláláig európai szemmel látott és láttatott. Célközönsége azonban nem azért lelkesedett érte, mert megbocsáthatott a bevándoroltnak, nem azért versengtek munkáiért a lapok és könyvkiadók, s vásárolták gyűjtők és múzeumok. Hanem azért a végtelenül magasrendű művészi minőségért, amely minden iróniát a humanizmus magasába emelt. Talán azt is megérezték, hogy Amerikát célba vevő művei nemcsak az amerikaiakról, általában az emberiségről szólnak. Sokat utazott, utazás közben-után rajzolt, de nemcsak ezek az albumai és ciklusai terjednek ki Oroszországra, a gyerekkor Romániájára, az arab országokra. Ránk.
Jó, hogy egy igazi kisgaléria néhány művét bemutatja, nálunk csak kevesen ismerik. 1914-ben született Rimnicu Saratban, 1999-ben halt meg New Yorkban. Tulajdonképpen a földink volt.
Rózsa Gyula
2003. november 28.