E hűvös késő novemberi szomorú délutánon, mikor kerületünk Bródvéje, a Ráday még (vagy már) punnyadtan várja, hogy legyen végre vagy ne legyen valami, az önök fáradhatatlan hemingvéje napjaink Egon Erwin Kischeként sok lépéssel megelőzve a nyújorktájmsz mindenhová késve érkező és ott értetlenül bámészkodó különtudósítóit. A többit el lehet képzelni.
A híres 2B Galéria a 47-es szám alatt azonban erősen kivilágítva, barátságos, melengető oázisként várja az egész városból, hogy ne mondjam, a világ minden tájáról ez alkalomból idesereglett nemzetközi művészetértő és -szerető közönséget. Itt van Böröcz László, a híres nyújorki performanszművész, András barátunk öccse is, ha majd ráér, ő vezet minket körbe a galéria összes termein. A falakon képregény, több is, de minket most legfőképp az első teremben felaggatott Bori notesz című érdekel, amely a régebben érettségi tételként is ismert híres történetet meséli el: Radnóti Miklós magyar katolikus költő utolsó napjainak és verseinek hatalmas poszterekre rajzolt régi meséjét.
A szerző a szerb Aleksandar Zograf, vagyis eredeti polgári nevén Saša Rakezić, aki már vagy harminc éve tör a világhírnév felé, a legismertebb amerikai, olasz, német és francia magazinokban is publikál. Most nem soroljuk el főbb műveit, mert erre itt nincs elég hely, de az olvasó nyilván bemondásra is elhiszi nekünk, hogy jelentős művészről van szó, hiszen különben mi sem hagytuk volna ki miatta a francia-dán rangadót (és Mbappé két felejthetetlen gólját).
Zograf a történet szerint egyszercsak elvetődött a szerbiai Borba, ahol rácsodálkozott az elhagyatott régi rézbánya és kényszermunkatábor romjaira, majd gondosan utánajárt az elég borzalmas második világháborús történet siralmas részleteinek, amelyet régebben a magyar középiskolások is ismertek, de ma már.
Utána rajzolta meg vagy húsz lapon a múlt homályos ködéből előderengő történetet, amelynek végén a nagy magyar költőt ártatlan sorstársaival együtt a szörnyeteg nyilas magyar keretlegények és csendőrök meggyilkolták, s Radnóti meggyötört testével együtt az utolsó tíz versét rejtő noteszt Abdán elföldelték. (A notesz aztán vagy tíz hónapnyi föld alatti lét után az exhumáláskor a költő viharkabátjának zsebéből a napfényre került.)
Így, nagy posztereken a galéria falára kiakasztva, esetleg nagyalakú, színes albumokban lapozgatva, ha a költő maga nem is, de a történet szinte megelevenedik, a száraz leírásnál némileg plasztikusabb, dinamikusabb, esetleg szélesebb körben befogadhatóvá válik.
Ennél már csak az lenne még dinamikusabb, ha mozgófilm készülhetne belőle – de apropó mozgófilm: a 2B Galéria díszvendége ezen az estén maga Zograf volt, akit mint napjaink Gojkó Miticsét körülzsongták rajongói. És valóban, igazi filmsztárról beszélünk, hiszen a megnyitó utolsó mozzanataként levetítették nekünk ha nem is Kolorádó, de Kaktusz Kid utolsó kalandját, azt az egy órás dokufikciós filmet, amely elbeszél egy igaz történetet, amely a negyvenes évek Belgrádjában játszódik. Ennek a történetnek a hőse egy tragikus sorsú képregényrajzoló, Veljko Kockar, a filmben pedig maga Aleksandar Zograf jár utána és mesél el nekünk minden felkavaró részletet.
A kiállítás és a film még december 22-ig megtekinthető.
Kis csapatunk a Kilencker Robert Capájával, Déri Mikivel kiegészülve némileg felkavart lélekkel hagyta végül el a helyszínt, de mégis bensőnkben azzal a boldog tudattal, hogy már megint jobbat cselekedtünk, mint a náci időkben meggazdagodott Dr. Oetker.
Tardos János