Román József hommage
Az utóbbi években ” talán a világszerte ható gazdasági recesszió kulturális megszorításaitól nem függetlenül ” új muzeológiai jelenség hódít. Ezt úgy foglalnám össze: „nézzünk be a raktárak hátsó zugaiba”, s ott biztosan találunk valami értékeset. Két példa: átütő erejű kiállításként őrzöm az osztrák millenniumra Bécsben Harald Szeemann által rendezett „Austria im Rosennetz” című óriástárlatot (MAK, 1996), amikor a sztárkurátor bejárta az összes osztrák múzeum raktárait, és egy hallatlanul izgalmas és provokatív tükröt tartott az ünneplő ország orra alá. De lehet fordítva is gondolkodni: a kurátor gondolatait összeseperve, vagy mint a 2B teszi most: egy kritikus érdeklődéséből, időben elszórt cikkeihez egyetlen tárlatra begyűjtve az anyagot. Egyrészt spórolós lehet az ilyen kurátori koncepció, másrészt ” ha elég speciális a terep vagy a kulcsfigura ” arra is alkalmas, hogy a mainstream-től távoli, periférikus látnivalók friss szellemet hozzanak a megmerevedett művészeti struktúrák közé. A színház forradalmai között ezt a jelenséget „szegényszínház” néven jegyzik, ezekből a berkekből származott a 20. század számos újítása.
Ország Lili: Vidám város, 1958 körül, vegyes technika, farost, 44 x 51,5 cm
A 2B (Böröcz László és Böröcz András) „szegénygalériája” ” egy lebontásra váró, de gyönyörű régi, életteli óbudai gangos házban, kétszobányi kiállítóhely. Böröczék a fent említett két lehetőségből az utóbbit választották. Mégis, most szinte egy múzeum fért be ide: a 20. századi magyar avantgárd egy ” ilyen-olyan okból ” tartósan mellőzött vonulata, legalábbis annak szelleme. Mindenesetre a most élete tizedik évtizedét taposó Román József sűrített vizuális naplója. Az utóbbi 10-15 évben (újra) sokat publikáló szerző 1913-ban született egy budapesti munkáskerületben, zsidó proletárcsaládban. Szakmunkásként jár Kassák Munka-körébe, és az ott szerzett tudással ” ez 1919 után stigmának számított ” járja be tengerészként az európai tengereket, asztalos inasként a szárazföldeket. A 30-as évek végén kalandos módon próbál kimaradni a gyalázatos történelmi eseményekből. Végül a nácizmus Párizsban utoléri. Ellenállóként éli túl a háborút. Párizsban bőven akad magyar művészbarátja. Mégis, amikor Rákosi 1948-ban hazahívja, örömmel jön. De itthon már a nyugati szellemű művészet betiltása, az Európai Iskola szétverése fogadja. Itteni és párizsi barátainak ” Bálint Endre, Jakovits József, majd Ország Lili „munkásságára koncentrálva kezd a művészetről írni. Számára érték marad a Párizsban ” a baloldal hanyatlásával ” meghaladottnak nyilvánított szürrealizmus képzőművészete. És ez, ha nem is hivatalosan, késéssel, rejtetten-tűrten, de Kelet-Európában tovább él. Kádárék nyugati elismertetésük érdekében teret engednek a „franciás” Román Józsefnek. Cikkei, könyvei a 60-as évektől a Kassák Lajos és Max Ernst pólusaira ” akkor perifériák ” koncentrálnak. Majd’ nyolcvanévesen, 1990-ben megjelenteti a Távolodóban c. életrajzi kötetét. A milieu elmélettől beszédes topográfikus címmel vitatkozva Vezér Erzsébet a lázadó, jószemű, nyílt eszű, tudásra vágyó személyiséget Arthur Koestler barátját helyezi előtérbe.
Böröcz András: Torony, 2000 ceruza, 142,5 x 17 x 12 cm
Románnak saját gyűjteménye is lett, miközben a vele egykorú művészbarátok lassan elmentek. De helyettük a fiatalabb kortársművészek közül tisztelők gyűltek köré. Ebből a két forrásból egy érzékeny galerista már jó tárlatot tud csinálni. És a 2B Galéria Román József-hommage-a erős anyagra épül. A szerző publikációihoz odakerül egy-egy eredeti alkotás. Gyüjteményéből vagy a cikkeiben ismertetett kiállítások alkotóitól. És ez a logikusan épített, mégis kissé dokumentumszerű vegyes látvány ” nemcsak a művek, de Román József vizuális érdeklődése is ” megszólal. Mit látunk? Válaszokat, mert Román kíváncsi-vizsgálódó ars poeticáját ” „Kételyek? Kérdezz!” ” a művészeti író válaszait is olvashatjuk. Tárgyakkal illusztrált (és vica versa) cikkeket: Kassák „beszédes geometriájáról”, Magritte „tökéletes gondolatszabadságáról”, Szabó Vladimir szimbólumokba rejtett, „az érzékelhetőnél sokkal nagyobb, közvetlenül nem érzékelhető birodalmáról”, Konok Tamás „képeinek szuggesztív erejű REND-kereséséről”.
Papp Oszkár: Fej, 1965 körül, zománc, papír faroston, 30 x 21 cm
Román József nyitottságára jellemző, hogy amikor a Szépművészeti Múzeum késő gótikus (tehát, Román érdeklődésétől távol eső) szoborgyűjteményéből hatvanat bemutatnak ” meglehetős csend közepette ” ő magabiztosan fedezi fel köztük Tilman Riemenschneidert, a 16. századi, tragikus sorsú mestert. A művészt csak 1820-ban nevesítette a műtörténet, amikor útépítés közben ráakadtak a sírkövére. Az 1521-bn a lázadó parasztok mellé állt szobrász kezeit a győztes hercegérsek ítélete alapján kalapáccsal verték szét. Ettől kezdve, alkotni csak közvetve tudott: vezetésével, fiai vitték tovább a műhelyt, és ők faragták meg a sírkövét is. A 20. század diktatúráiban történt szörnyűségekhez hasonló motívum fogta meg inkább, vagy magabiztosan meglátta a zsenit? Egyszerre: lát és érti. Cikkeiben gyakran visszatér a Hans Georg Gadamer által teoretikus mélységben kifejtett „a mű megszólal”, „elkezd beszélni” gondolathoz, a címeket is erre a tételre építi. Azaz, az a befogadói esztétikának nevezett belső mechanizmusra, miszerint a művet a mindenkori néző fejezi be. Másként a kortársak, és másként az utókor.
Berczeller Rezső: Auschwitz, 1984 körül
Életkorából adódó gazdag tapasztalatai birtokában Román József egyszerre lehet az izmusok tanúja, és a kortársak kritikusa. És talán éppen ez a titka: jó szemmel és jó nagy rálátással-kitekintéssel ítél. A kiállításon ezért férnek jól össze Vajda Lajos és Kádár Katalin, Berczeller Rudolf és Lóránt Zsuzsa, Anna Margit és Kassák Lajos, Bálint Endre és Böröcz András, Konok Tamás és Kováts Albert, Jakovits József és Altorjai Sándor, Papp Oszkár és Bohus Zoltán, Rippl Rónai és Rozsda Endre vagy Maurer Dóra munkái. Sőt, összeállnak egy egésszé, mert Román kíváncsisága, látásmódja nem fogadja el, hogy a dolgok precíz analízise csak a széteséshez vezet. Sőt, ezzel szemben, az lehet a ” számomra megkérdőjelezhetetlenül igaz, korunk által mégis romantikusnak tartott ” mániája, hogy a világ „egész”. Megengedem, a szellemi világ. A 2B kiállítása, az azon szereplő művek és szövegek ” legalább ezt a szigorítást ” teljes mértékben alátámasztják.
Szegő György
2B Galéria, 2004. március 20-ig