Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Lépésben

Három kislány áll egy budapesti ház gangján egymást átölelve, és vidáman néznek a fotós felé.

Az akkori divatnak megfelelően hajukat copfban hordják és nyári ruhát viselnek, kis, kantáros szoknyát és rövid, nadrágos strandruhát - idilli kép, ha nem látnánk, hogy a háromból kettőn sárga csillag van. A kép a Népszínház utca 22. szám alatti házban készült, feltehetően 1944 nyarán - pár hónappal azt követően, hogy 1944. április 5-én a Sztójay-kormány meghozta azt a rendeletet, amely előírta a zsidóknak a megkülönböztető jelzés viselését. A kislányok mind zsidó származásúak (azaz felmenőik között volt zsidó); az egyikük pedig azért nem viseli a csillagot, mert édesanyja hamis keresztény iratokat szerzett neki. A középen álló kislányt nemsokára családjával együtt a Dunába lőtték a nyilasok - a fénykép a képen látható egyik túlélő gyerek hagyatékából származik. Egyike azon 78, ritkán látott, sárga csillagos fényképnek, amelyek itt egy hatalmas tablóként kerültek fel a galéria egyik falára.

Nem kortárs kiállításról van szó, hanem egy történelmi áttekintésről, melynek igen fontos elemei e képek. Mivel a háború miatt nem csupán a rádiókat, hanem a magánkézben lévő fényképezőgépeket is elkobozták, nem találkozhatunk gyakorta olyan fotókkal, melyen a kiközösített emberek állnak önszántukból a kamera elé. Családi összejövetel, érettségi, esküvő, s persze személyigazolvány, ezekhez profi fotós kellett, de vannak műtermen kívül készült felvételek is.

A kiállítás Jalsovszky Katalin kutatásain alapul, a látványtervet Dávid Gábor készítette; rövid, a lényegre törő, hatásos, mégis visszafogott kiállítás. Végigvezet minket - bár csak érintőlegesen - a hexagramból összeálló Dávid-csillag, mint motívum történetében (így nem utal arra sem, hogy már a 9. században előírták, hogy a zsidók ruhájukon szamarat viseljenek, a sárga csillag viselésére pedig a 13. században IX. Lajos francia király kötelezte először őket, máshol a nőknek csúcsos kalapot kellett viselniük). A konkrét minta a hitleri Németországban hozott 1941-es kormányrendeleten alapult. Ennek megfelelően meghatározták a csillag pontos méretét (egy ilyen látható is a kiállításon), csak a magyar "változatban" nem kellett a "Jude" szónak is szerepelnie a csillag közepén.

A magyar hatóságok és kollaboránsok a németek számára is meglepő módon igen gyorsan kimetszették "a nemzet testéből" a nem árja "fajokat". A fizikai megsemmisítés első lépcsője a munkaszolgálat volt (1940-től). A kiállítás szépen végigviszi, hogy mikor kezdődött az internálás, a gettókba szorítás, a deportálás, és milyen bűnöket követett el a nyilas uralom 1944 novemberétől. Ezt minden középiskolásnak ismernie kellene. És lehet ugyan, hogy a botlatókövek egy fiatalnak nem mondanak sokat, de keressen csak rá az interneten, hogy Budapesten hol és hány kerületben voltak a csillagos házak. Ez a gyakorlatban sokszor azt jelentette, hogy egyes lakásokba bezsúfoltak sok zsidó családot, míg másokban ottmaradtak a jó "pedigrével" rendelkező lakók - mivel a házakat megjelölték, ilyen esetben az üldözöttek lakta sárga csillagos házon ott volt egy kereszt is.

A kiállítás legszomorúbb részét azok a visszaemlékezések adják, melyben arról vallanak az antiszemitizmusnak áldozatul esett emberek, hogy hogyan viselkedett velük a "keresztény" többség. Egyesek a megaláztatás miatt öngyilkosok lettek. Mások arra emlékeznek, hogy hogyan váltak szép lassan láthatatlanná (lett légyen az gyerek, terhes nő vagy beteg), hogyan köpködték vagy alázták meg őket az utcán, hogyan kerülték el őket a szomszédok vagy a barátok, vagy éppen miért érezték magukat olyan rosszul (esetleg ellenkezőleg, jól), ha egy számukra fontos ember közösséget vállalt velük. Ez a kiállítás egyik erőssége; emberek és egyéniségek (például Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós felesége) reagáltak egy megbélyegzett helyzetre; ingadozva az eredeti csoportidentitásuk és a rájuk oktrojált vagy önként vállalt között. A kiállítást lezáró részben látható az Auschwitz Album (digitális formában), illetve egy egész falat beborító installáció a korabeli újságokból és hirdetményekből; az elkobzott és kiutalásra váró zsidó lakásoktól kezdve a csillag nem viselésének következményein át egészen a "vitriolos" antiszemita cikkekig.

Nagyon érdekes, s talán nem szándékoltan időszerű kiállításról beszélhetünk. A szocializmus elnyomta a "témát", nem egy barátom és ismerősöm csak a rendszerváltozás után tudta meg, hogy felmenői között zsidó származásúak vannak. A "képzeletbeli zsidó" narratívája (Andrei Oişteanu, 2005) viszont a mai napig tovább él, sőt a kormányzati propaganda szerves része. A kiállítás arra int, ne engedjük, hogy a történelem megismételje önmagát.

Dékei Krisztina
2020. 03. 19.