Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

"A legnagyobb bűn a gyávaság"

A jelek nagy történetében, amelyben minden benne lenne a mamutcsontba faragott ágacskáktól az egyiptomi hieroglifákon át a vándorcigányok szalmából font jelbeszédéig, a sárga csillag képviselné a legsötétebb napfogyatkozást, a leggonoszabb találkozást ember és szimbólum között - mondta Péterfy Gergely író a Csillag a házon, csillag a kabáton című kiállítás tegnap esti megnyitóján a budapesti 2B Galériában.

Csillag a házon, csillag a kabáton címmel nyílt meg a Mazsihisz fenntartásában működő Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, valamint a 2B Galéria közös szervezésében az a kiállítás, amely a vészkorszakban csillaggal megjelölt emberek fotóit mutatja be. A csillaggal megjelölt emberekről szinte alig maradt ránk fénykép, hiszen a megbélyegzettek nem szívesen álltak kamera elé, ám azokat a fényképeket, amik a körülmények ellenére a gyűjteményekben, családokban fellelhetők voltak, Jalsovszky Katalin fotótörténész gyűjtötte össze és rendezte kiállítássá a budapesti Ráday utca 47. szám alatt található galériában.

A kiállítás falain többnyire azok arcát láthatjuk, akik túlélték a vészkorszakot. A kiállításon olvasható naplók és visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, hirdetmények érzékeltetik, mit éltek át a csillagviselésre kötelezettek, s hogyan reagált a magyar társadalom többsége a törvények alapján zsidónak minősülő polgártársainak megbélyegzésére. Megalázottság, szégyen, félelem, kétségbeesés, ritkábban dac és harag az egyik oldalon - főként közöny, de nem ritkán káröröm, gyűlölet a másikon. Akiben sajnálat, együttérzés ébredt, az a megtorlástól való félelem miatt alig mert ennek kifejezést adni.

A tárlatot Péterfy Gergely író, nagy sikerű regények szerzője nyitotta meg. Megnyitóbeszédét az alábbiakban teljes terjedelemben olvashatják. Köszönjük, hogy írását a Mazsihisz.hu rendelkezésére bocsátotta.


Péterfy Gergely író (Fotó: Facebook/Bence Ben Peleskey)

A legnagyobb bűn a gyávaság, mondja Poncius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója Mihail Bulgakov varázslatos Mester és Margaritájában. A legnagyobb bűn a gyávaság. Egy gyávák nélküli világban az emberek nem félnének semmitől - leginkább a világ sokféleségétől. Nem rettegnének attól, hogy nem mindenki ugyanolyan, mint ők, mert a sokféleségben nem látnának veszélyt. És ha még veszélyes is volna, nem tartanának attól, hogy ne tudnának megbirkózni vele. Egy gyávaság nélküli világ az emberi jeleit nem a rosszindulat hermeneutikája szerint olvasná. Különbözőségünk és sokféleségünk, vélekedéseink, hajlamaink és vonzalmaink mássága örömforrás lenne, a vágy tárgya, a boldogság ígérete. Feloldozás az önmagunkkal töltött egyforma órákból, az önnön világába zárt én kiszabadulásának ünnepe. Az ünnepeink a köré szerveződnének, hogy megmerüljünk a sokkféleségben, gyászunk és démonaink bezárulnának az egyformaság falansztereibe. Lucretius Carus, a legspekulatívabb, ugyanakkor legüdébb latin poéta azt állítja a dolgok természetéről írott, sírnivalóan szép költeményében, hogy két dologtól kell megszabadítani az emberiséget. Az egyik a félelem, a másik a reménykedés. Csak az lehet szabad és boldog, mondja ő, aki nem fél semmitől és nem reménykedik semmiben. Aki józanul cselekszik, és a jelenben él és meg tudja különböztetni a jót a rossztól, annak nincs szüksége sem arra, hogy valami bizonytalan, jövőbeli jobbra függessze a tekintetét, sem pedig arra, hogy rémképekkel riogassa magát, jóllakatva pusztító ösztöneit. A félelem és a remény teszi az embert rabbá: a rettegés megakadályozza a boldogságban, a remény megakadályozza a helyes döntésben. Tehetetlen bábként sodródik a múlt árnyai és a jövő fata morganaja közötti, jelenétől megfosztott, fullasztó, jelentéstelen semmiben. A középkor gondolkodása a világot jelek sűrű szövevényének gondolta. Jakob Böhme a De signatura Rerumban olyan világot beszél el, amelyben minden dolog magában rejti a jelet, amellyel Isten feltárja az írástudónak a dolog valódi természetét. A remény és a félelem helyére a világ analógiás olvasata a titkokba hatoló ismeret illúzióját csempészi. A világ némasága, amelybe az újkor lökött bennünket, a mítoszoktól és varázslatoktól megfosztott, üres létezés a félelem és a remény kétfejű szörnyetege elé taszította az emberiséget. A jeleket onnantól az erősebb joga írja a világ dolgaiba.

Az emberek nem olvasnak Lucretiust egy ideje, ezért persze nem tudják, hogy a legnagyobb ellenség a félelem és a remény. Mondjuk, semmi egyebet sem olvasnak, úgyhogy nem ez a nemtudás az egyetlen hiányosság - de most nem olvasásnépszerűsítő filippikát írok. Az ismeretlen jövőből áradó rettegés az identitás illúziójába kergeti embertársainkat. Összetömörül a nyáj, ha a farkas settenkedik az éjben. Nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy a ragadozó nem kívül van, hanem a nyáj félelmében. A képzelt ragadozók pedig könnyen materializálódnak - a kor kedvenc műfaja a fantasy. A félelem szerkezete új, démoni struktúrákat alkot, amelyben a múlt tanulságai könnyen elvesztik a jelentőségüket; a tények tagadása elorozza a felismerés és a szembenézés lehetőségét. Ezért nem lehet megpihenni abban, hogy félelem és remény nélkül újra és újra elmondjuk az igazságot.

A jelek nagy történetében, amelyben minden benne lenne a mamutcsontba faragott ágacskáktól az egyiptomi hieroglifákon át a vándorcigányok szalmából font jelbeszédéig, a sárga csillag képviselné a legsötétebb napfogyatkozást, a leggonoszabb találkozást ember és szimbólum között. A halál intencionális jele, amely felrobbantja a viszonyt ember és megértés között. Egy jel, amely azt üzeni, hogy utasítsd el a megértést: a remény a gyilkosság valutáján keresztül váltható valóságra. Talán pont ezért maradt fenn róla ilyen kevés ábrázolás. A feledés a félelem emlékezete. Félelem nélkül kell szembenéznünk a borzalommal, hogy ne a remény, hanem a higgadt cselekvést választhassuk, vagyis minden áron és minden mással szemben újra és újra a szabadságot.


2020. február 28.