PRIEGL KVARTETT

Priegl-Kovács Orsolya-hegedű, Ottmár Anna Magdolna-hegedű, Zárbok Zita-brácsa, Kállay Ágnes-cselló

„Kvartettünk 2013 őszén alakult, amikor felkérést kaptunk egy kortárs vonósnégyes bemutatására. Az együttmuzsikálás olyan nagy örömet nyújtott, hogy mindenképp szerettük volna ebben a formációban tovább folytatni. A vonósnégyes műfaja mindannyiunk számára nagyon fontos, ezért hálásak vagyunk, hogy olyan kiváló együttesektől volt alkalmunk tanulni, mint a Bartók Vonósnégyes, a Shanghai, és az Emerson Kvartettek. Fontos, hogy műsorunk mindig színesen, változatosan legyen felépítve, lehetőleg több korszakot átívelve. Szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a huszadik századi és kortárs zene még szélesebb körben való népszerűsítésére. Ezen kívül célunk, hogy visszaidézzük a régi korok kamarazenélésének szalon jellegű hangulatát, kisebb koncerttermekben, galériákban, esetleg kávéházakban, ezáltal még ember közelibbé és intimebbé téve azt a közönség számára. A jövőben szeretnénk külföldön is minél többet fellépni. Ezekre az utakra olyan programterveket készítünk, melyekben előfordulnak vagy akár dominálnak a magyar kompozíciók, egészen a romantikától a még meg nem írt kortárs darabokig.”

Koncert műsora: J. Haydn: d-moll „Quinten kvartett” Op. 76, No. 2 J. Brahms: G-dúr vonósötös, Op. 111, No. 2 Közreműködik: Polónyi István-brácsa

A koncert ingyenes.