PAPETRI WORKSHOPOK – TAVASZ

Rendhagyó workshop sorozatot indít a Papetri paperworks, ezúttal nem egyedül, hanem Kara Dávid képgrafikussal valamint Somogyi Márk könyvkötő és könyvrestaurátorral a 2B Galériában. A 6 alkalmas kurzuson szeretnénk átfogó képet nyújtani a résztvevőknek a könyvkészítés mellett olyan borítókon is alkalmazható technikák rejtelmeiről, mint a cianotípia, rézkarc, monotípia, vagy a papírmárványozás. Célunk, hogy a résztvevők átfogó tudást kapjanak egy kihaló félben lévő gyönyörű szakmáról. Lesz japánkötés, tipikus Papetri féle kemény és puhaborítós könyv, kopt könyv, és kódexkötés is. Az utolsó alkalom estéjén pop-up kiállítást rendezünk az elkészült munkákból, amelyre mindenkit sok szeretettel várunk 2018. június 23-án 7 órakor.

Az oktatók: Mónus Mimi – építőművész, a Papetri paperworks alapítója és tervezője, a Moholy – Nagy Művészeti Egyetem oktatója

Kara Dávid – képgrafikus, képzőművész – tanár, jelenleg fénytechnikával és kreatív médiaismeret módszertannal foglalkozik. A GYIK Műhely és a Közgazdasági Politechnikum tanára.

Somogyi Márk – könyvkötő, könyvrestaurátor, jelenleg a Northumbria University-n tanul megelőző műtárgyvédelmet. Könyvkötő kurzusai méltán népszerűek Budapesten.

A kurzus résztvevői befizetésükkel a 2B Alapítvány működését és programjai megvalósítását is támogatják.

május 19. 11:00 – 18:00 Cianotípia és japánkötés, Mónus Mimivel

A kurzus során két ősi technika sajátítható el, a cianotípia és a japánkötés. A készülő könyvecskék egyedileg előhívott analóg fotógyűjtemények lesznek, ezért kifejezetten várjuk, hogy a résztevők elhozzák saját személyes tárgyaikat is, amelyeket lehetőség lesz előhívni és egy szép japán könyvbe lekötni. A cianotípia az egyik legrégebben felfedezett történeti fotóeljárás. Jellegzetes ciánkék színét két vasoxid, a vörösvérlúgsó és a ferroammóniumcitrát fényérzékeny keverékének elszíneződése adja. Ezzel az anyaggal nem csak a papír, de különböző textilek és a selyem is fényérzékenyíthető. A folyamat nagyon látványos, aki szeretne kicsit betekinteni ebbe, nézze meg a következő videót: https://www.youtube.com/watch?v=iuF4AMhCmI8&t=145s A japán kötés a legrégebbi könyvkötészeti technikák egyike, a legrégebbi fennmaradt darabok a VIII. századból származnak. A technika nagyon egyszerű és tartós, ezekből kettőt fogunk készíteni, egyet az alap technikával, a másiknál pedig lehetőség lesz egy egyedi varrásminta fejlesztésére. A workshop alatt sok lesz a kísérletezés, szeretnénk, ha a résztvevők megtalálnák a saját hangjukat a két technikában.

május 26. 11:00 – 18:00 Puhafedeles Papetri könyv, növény monotípiával

kötészet: Mónus Mimi, borító: Kara Dávid

Ez alkalommal klasszikus Papetri féle puhafedeles könyvecskét készítünk különleges borítóval, növényeket használunk monotípiához. Az első, mai értelemben vett növény nyomatok a XVIII. században készültek botanikai feljegyzések pontos illusztrálására. Azóta számos technika vált ismerté, közülük egy, a monotípiához hasonló nyomdatechnikai eljárással fogunk megismerkedni. Az előre gyűjtött, préselt vagy szárított növényeket hengerrel festékezzük és kézzel vagy présgéppel nyomtatva hozunk létre különleges textúrákat könyvünk borítójához. Szívesen vesszük, ha ti is hoztok magatokkal növényeket. A kötészet egy különleges, egyszerű, de nagyszerű, ragasztómentes kötés lesz, ahol magához a könyv borítójához varrjuk majd a belső könyvtestet. Így a könyv szerkezete kívülről is látható, előnye pedig, hogy a gerinc nagyon rugalmas, a könyv 360 fokban kinyitható lesz. Ez alkalommal egy puhafedeles verziót fogunk kipróbálni. Ennek a kötésnek az eredete még a XII. századi Németországba nyúlik vissza.

június 2. 11:00 – 18:00 Keményfedeles nyitott gerinces Papetri könyv, rézkarcolt ex libris-el

kötészet: Mónus Mimi, borító: Kara Dávid

Az ex libris valamilyen sokszorosított eljárással készített nyomat, amit a könyvek belső oldalára helyeztek, ezzel dokumentálva a könyv hovatartozását. A grafika lehetett a tulajdonos címere, emblémája, szimbóluma, egy jelmondat, mottó vagy akár idézet is. A workshop alatt az egyik legkifinomultabb mélynyomó eljárással, a rézkarcolás technikájával készítjük el saját könyvtárunk kincseinek ex librisét. Ez fogja díszíteni a kemény fedeles Papetri stílusú könyvecske borítóját. A kötészet egy különleges, egyszerű, de nagyszerű, ragasztómentes kötés lesz, ahol magához a könyv
borítójához varrjuk majd a belső könyvtestet. Így a könyv szerkezete kívülről is látható, előnye pedig, hogy a gerinc nagyon rugalmas, a könyv 360 fokban kinyitható lesz. Ez alkalommal egy puhafedeles verziót fogunk kipróbálni. Ennek a kötésnek az eredete még a 12. századi Németországba nyúlik vissza.

június 9. 11:00 – 18:00 Kopt könyv, linómetszett borítóval

kötészet: Somogyi Márk, borító: Kara Dávid

A linómetszet magasnyomású sokszorosító grafikai eljárás, ami a XIX. század végén jelent meg a nehezen kezelhető fametszet alternatívájaként. A speciális késekkel kimetszett nyomódúc présgéppel és pecsételőként is nyomtatható. A workshopon több színnyomású motívumokat és csempeszerű mozaik mintákat metszünk készülő könyvünk díszítésére. A kopt kötés típusa, az egyiptomi kopt keresztényektől eredeztethető, a nyugati világban elterjedt, ívekből összefűzött és keménytáblával ellátott könyvtípus, a kódex legrégebbi ismert formája. A könyv 1.0. A különleges, hímzésszerű láncöltéses fűzés gerinclemez híján, egyszerre dekorációs és szerkezetileg funkcionális elem. Ez az egyik legizgalmasabb fűzési mód. Nem egyszerű, de a végeredmény mindig magáért beszél.

június 16. 11:00 – 18:00 Bőrkötés készítése, prégeléssel illetve bőrdomborítással Somogyi Márk vezetésével

A bőrkötésű, ókeresztény kódexekről elnevezett technika ma az egyik legismertebb klasszikus könyvtípus, a könyvek könyve. Ez alkalommal ennek szerkezet szempontjából egyszerűbb, ám nemes anyaggal, bőrrel borított változatát készítjük el. Megtanuljuk, hogy milyen szerkezetű és kikészítésű bőrök alkalmasak a könyv borítására, illetve a könyvtábla és könyvgerinc díszítése kapcsán lehetőség lesz a bőrdomborítás (mely során az adott minta a síkból kiemelkedik) és a prégelés technikája között választani. Ez utóbbi klasszikus, ún. „aranyozó szerszámok” használatát jelenti majd, melyeknek segítségével (ornamentális illetve geometrikus) mintákat „égethetünk” a bőr felületére.

június 23. 11:00 – 18:00 Dobozkészítés és dúcnyomású papír-festés Somogyi Márkkal

A festett papírok a XVI. századtól vannak jelen a könyvkészítés repertoárjában: könyvek előzékeként, dobozok, ládikák, szekrények belső borításaként. A dúcnyomású papír (paste-paper), mely a foglalkozás tárgya lesz, keményítőbe kevert pigment anyaggal alapozott papírra nyomott formák által képez pasztózus jellegű, 3D hatású felületet. A mintavilág pedig az ornamentikáktól egészen a geometrikus sorozatokig terjedhet. A workshop második részében két doboz is készül majd: egy egyszerűbb, hajtogatott, festett papírral borított és egy bonyolultabb, elemekből épített és speciális vászonnal borított technikával. Az egyszerűbbik elkészítése során a tárgytípus készítésének alapfogásait sajátítjuk el: térforma kialakítása, bígelés, záródások. A másik pedig egy ú.n. Solander-box lesz, melyet annak idején a British Museumban fejlesztették ki archiválás céljára, de kifejezetten jól használható portfóliókent is és akár többosztatúvá is alakítható. A kívülről könyv formájú doboz elegáns alakjából és a borítóanyagok széles variációs lehetőségéből adódóan multifunkcionális dekorációs elemként is szolgálhat. A foglalkozás során az ipari csomagolás-designban nehezen megvalósítható és ezért kevésbé elterjedt, finoman kimunkált élek és apró részletek dominálnak majd.