ÖNARCKÉPEK ÁLARC NÉLKÜL / SELF-PORTRAITS WITHOUT A MASK

Major János kiállítása

A kiállítást megnyitja Havas Bálint képzőművész

kurátor: Major Borbála

Major János 1934-ben született kispolgári zsidó családban. Apja 1943-ban munkaszolgálatban eltűnt a doni áttörés alatt. Anyjával és húgával hamis papírokkal bujkálva élték túl a holokausztot. Művészi pályája, az ötvenes évek végén, a Képzőművészeti Főiskola elvégzésével sikerek közepette indult. Kortársai és mentorai – ezek között volt Kondor Béla -, nagyra becsülték tehetségét és munkáit, viszont provokatív és tabukba ütköző műveit ők is nehezen értették. 1976-ban kórházba került, és paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Ezek után nyolc évig nem tudott dolgozni, csak a 80-as évek közepétől folytatta a rajzolást. Súlyos betegsége ellenére élete végéig nagy energiával alkotott.

Művészi pályáját a lázadás és újításra való törekvés jellemezte. Sokszor kifejtette, így különböző írásaiban is, hogy nem szereti az „izmusokat”, azt hogy a művész előre kitalált formai eszméket és stílusokat kövessen. Egzisztencialista felfogása szerint a művész a tevékenység folyamatával foglalkozik és nem a mű végső formájával vagy a közönség elvárásaival. Belülről kifelé dolgozik és az élmények korlátolt, néma mivoltát akarja átlényegíteni látható, korlátokon túl lépő, de mégis tárgyszerű, alaposan megfontolt jelenséggé. Baudelaire így fogalmazza meg a művészi próbálkozások transzcendens felé törekvését A romlás virágaihoz írt befejezetlen utószóban: „Mivel minden dolog leglényegét kivontam. Sarat adtál nekem, s arannyá tettem azt”.

Major műveinek nagy része érintette saját zsidó identitásának problémáját. Belső egyensúlya érdekében végzett művészi munkája egész alkotópályáját végig kíséri: képein nyomon lehet követni ennek a problémának különböző rétegeit, a megoldás keresésének folyamatát. Egyrészt a kívülről jött ítéleteket, stigmatizáló felfogásokat visszadobja, kifordítja, de ezen túl saját “zsidó komplexusát” is könyörtelenül dekonstruálja. Ez a lázadás és önanalízis ötvözete jellemezte a háború utáni amerikai irodalom zsidó íróit is, Allen Ginsberget, Saul Bellow-t, Philip Roth-ot. Major őket nevezte meg, mint akikkel szellemi rokonságot érez, és ez a mély és szabad átgondolása az antiszemitizmus által „elrontott” zsidó identitásnak (Erving Goffman meghatározása) végkép nem felelt meg a szocializmus alatti magyar korszellemnek. A tabuk és félelmek szülte elfojtásokra adott önreflektív válaszok később, a rendszer bukása után is Major művészetének fő motívumai maradtak.

Az Önarcképek álarc nélkül anyagát Major Borbála, a művész lánya válogatta. A kiállítás a 2B Galéria családokat bemutató sorozatába illeszkedve a nemzedékek között átöröklött traumák feldolgozására, a múlt és a történelem megértésére tett kísérletként fogható fel.

János Major was born in 1934 into a middle class Jewish family, his father was died in 1943 in Russia, in the forced labor service of the Hungarian army. Together with his mother and sister, he survived the Holocaust hiding under a false identity. His artistic career took off to a promising start as he completed his studies in the late 1950’s. He was considered by his peers and his mentors (among the celebrated Béla Kondor) as particularly talented and capable. But his more provocative works were often misunderstood, even by his supporters. When he attempted to exhibit them he was harassed by the authorities. Triggered by personal tragedy, in 1976 he was diagnosed with paranoid schizophrenia and hospitalized. After this he was too ill to work for 8 years. In the mid 1980’s he resumed work and continued till the end of his life, despite the severity of his illness.

Major often stated that he disliked “isms” in art, the idea that artists need to reflect fashions based on pre-fabricated trends and ideologies. He consciously cultivated what may be called an existentialist attitude, seeing art as an activity that ‘brackets” the audience and the end product; is instead concerned with the process of transformation in the artist and his perceptions through the creative activity. Working from the inside out, he attempts to transform the private and limited into something visible and limitless. The quintessential statement on this transformative action of art is Baudelaire’s often quoted passage in his epilogue to The Flowers of Evil (Les Fleurs du Mal) “Because in each thing I went to the heart of the matter, You gave me mud and I made gold out of it.”

As his artistic vision matured, Major focused more and more on his own Jewish identity. An exercise begun for the sake of mental hygiene, to clarify and understand his own ‘spoiled identity’ (to use Erwin Goffman’s term), turned into a lifelong project. Two attitudes intersect and complement each other in his work: one is revolt and the other is self analysis. He exteriorizes his inner scars, his “stigma”; turning it upside down and throwing it back at the perpetrators. What is at stake in many of his works, is finding the effective counter discourse to anti-semitism. But Major was also keenly aware that he himself was part of the problem, that he needed to deconstruct his own self-understanding. This
attitude, which combined revolt with merciless self analysis, characterized the work of post war jewish writers such as Allen Ginsberg, Saul Bellow and to some degree Philip Roth. These are among those that Major often cited as his ideological parallels. In 1960′ Hungary the topic of Jewish identity was off limits, attempting a radical unorthodox approach to it was highly unusual and daring. Major continued for the rest of his life to provoke, break taboos and to turn the tradition of self portraiture into a quest for ‘self-clarification’.

The show János Major / Self portraits without a mask is curated by the artists daughter, Borbala Major. The show falls within the tradition of the 2B gallery’s family exhibitions that give an opportunity for reinterpreting private histories and for working through inter-generationally transmitted traumas.