Ó, TE LÓ!

Révész László László kiállítása

Megnyitja Volkan Mengi – gitár, Dorsánszki Adrienn és Szesztay Csanád – elektronikus hangszerek

Ez a fekete-fehér fotósorozat 1984 táján készült. Egy Régi történetet (Othello és Desdemona sztoriját) – relatíve Régen – dolgoz fel. Bár igazából nem az egész Régi történetet, hanem csak annak egy mozzanatát jeleníti meg. Othello csatába indul, midőn az ellenség flottáját a vihar elpusztítja. Az én átiratomban a hadvezér visszatérését egy vihar kíséri, mennydörgés, villámlás, szakadó eső és egy földrengés is, ami igazán túlzás. Velencét New York alakítja meglepő átéléssel. A vihar közben a felhőkarcolók hullámoznak a földrengés hatására. Igazából Régen még nem volt klímaváltozás sóhajtanánk fel, ha felsóhajtanánk egyáltalán, de viharok azok voltak és ezek a viharok mindig csak akkor voltak, amikor a viharoknak illett lennie. Nem télen például. Régen, amikor régi történeteket meséltünk nem gondoltunk arra, hogy a hatalom megszerzéséhez vezető úton nem vagyunk képesek észrevenni olyasmiket, mint egy parányi klímaváltozás szösszenet. Vége egy harcnak, egy csatának – a mór elvégezte a dolgát és mehet és bíbelődhet magánéletével. Vagyis éppenséggel nemcsak a klímaváltozást, de a rút ármányt sem veszi észre. Tudni illik őt tulajdonképpen behálózták, átverték, beleszuggerálták, hogy a nő… akit szeret, valójában őt szereti és nem pedig ellenkezőleg, ingatag asszonyként, aki úgy hajlik, mint az ág – megcsalja.

Az othello mint szőlőfajta ámerikából került hozzánk, a mórról nem tudjuk, hogy honnan, hogyan lehetett a velencei csapatok generálisa. A fotósorozat szereplőin afféle mímelt, vagy szalonképesebb szóval mondva elnagyolt történelmies jelmez van, ennek eredete is bizonytalan. Ugyancsak rejtélyes a fotósorozat alapján készült animáció sorsa is, vannak esélyek, hogy a kiállításkor bemutatható verzióban kerülhet a kedves közönség elé.

Révész László László

A kiállítás március 22-ig tekinthető meg.