kiállítók: Alpern Bernadett, Chilf Mária, Kállai András, Kállai Henrik, Rácmolnár Sándor, Roskó Gábor, Szabó Eszter Ágnes, Szász Lilla, Wechter Ákos
A Bálint Ház tavalyi előadássorozata a holokauszt-emlékezet művészeti vetületeit vizsgálta, azon belül is főként annak képzőművészeti vonatkozásait. Májustól novemberig esztéták, művészettörténészek, építészek adtak elő a holokauszt és a művészet téma több aspektusáról. Az előadásokon a közönség mellett a projekt elején felkért művészek is részt vettek, hogy a hallottakból inspirálódva, a közös tanulással eltelt időszak végén hozzák létre a decemberben kiállításra került, új műveiket. A 2B Galériában a tavalyi kiállítás anyagának „újratöltött” változata lesz látható.
Az emlékeket hordozók mivolta reflektálódik többek között Wechter Ákos fiktív, bár egy nagyon is valós személyhez köthető naplójában, és Roskó Gábor Utolsó szeráf című művében is. A múlthoz való kritikus viszony fontosságára, a náci rezsim valóságot teljesen átíró mivoltára rezonál és „írja vissza” a nem-létezőnek tekintett tényeket (a zsidóság létezését egy 1938-as Duden-kötetbe) Chilf Mária kiállított sorozatában. Az emlékezés egészen meglepő formáját hozza létre Szabó Eszter Ágnes a háborús csokoládé rekonstrukciójával. Szívszorító és személyes példát (ahogy Wechter)mutat be arról, milyen arcokat ölthet a nemzedékeken átívelő emlékezet. Rácmolnár Sándor a befogadó automatikus reflexeit kezdi ki a minden városban kapható, farönk-szeletre festett giccses város-önképekkel, fiktív náci-szuvenírjeivel. Az ajándékboltokból ismerős látványvilág annak drámáját rejti, hogy a koncentrációs táborok működésük helyszínét is örökre átírták és megbélyegezték. Kállai András Amnézia című videómunkája egy ma nagyon ismerős helyzetet modellez, amikor okostelefonunkon egy apró mozdulattal akarunk továbbjutni egy tartalmon, egy képen. De nem megy, mintha lefagyott volna, marad, és marad. Szimbolikusan Európa a náci eszmék jelenlétét cseppet sem komolyan vevő gesztusát érzékelteti. Lépjünk már túl – de ehhez a most megtett „mozdulatok” nem elégségesek. Szintén a helyek emlékezete és a trauma feldolgozása áll Alpern Bernadett munkáinak fókuszában – fotósorozatán annak a wannsee-i kastélykertnek a fái láthatóak, amelyek vélhetően tanúi voltak „a zsidókérdés végső megoldás”-át tárgyaló konferenciának 1942-ben. Kállai Henrik festménye az arctalan asszisztálók felmenthetőségének kérdését egy súlyos erkölcsi dilemma aktualitásával hozza egységbe. Szász Lilla videómunkái és fotója a többes identitás, a hűség, az elárultság és a mindenen átszivárgó önkép kérdéseivel foglalkoznak többek között az USA-ban élő volt szovjet katona egyenruhájának történetén keresztül, akinek zsidó származása miatt az antiszemitizmus elől kellett a második világháború után az USA-ba emigrálnia.
Az előadások és a tavalyi tárlathoz kapcsolódó konferencia teljes anyaga megtekinthető a nemzedekek-es-emlekezet.balinthaz.hu oldalon.
Kurátorok: Somogyi Zsófia és Böröcz László
Last year’s lecture series at the Bálint Ház examined the artistic implications of Holocaust remembrance, primarily in the fieldof fine art. From May to November aesthetes, art historians and architects gave lectures on various aspects of the Holocaust. In addition to the audience, the artists requested to participate in the project have also attended the lectures in order to get inspired and create new works after this period spent with joint study. These works were exhibited last December, and 2B Gallery will present the „reloaded” version of this exhibition.
The identity of the bearers of memories is reflected in Ákos Wechter’s fictitious diary, which can be nevertheless connected to a real person; and in Gábor Roskó’s work, The Last Seraph as well. Mária Chilf’s series resonates on the importance of a critical approach to the past, the Nazi regime’s complete revision of reality, „re-writing” facts considered nonexistant (the existence of Jews in an 1938 Duden volume). Eszter Ágnes Szabó creates an utterly surprising form of remembrance with the reconstruction of wartime chocolate. Similarly to Wechter, she presents a heart-wrenching and personal example of the faces remembrance spanning generations can have. Sándor Rácmolnár challenges at the automatic reflexes of the beholder with his kitschy cityscapes painted on slices of wood: fictitious Nazi souvenirs. The look familiar from gift shops hides the drama of the way concentration camps have rewritten and tainted their locations forever. „Amnesia”, a video work by András Kállai models a very familiar situation, when we intend to flick away a content, an image on our smartphones with a slight movement. But we are unable to, as if the image was frozen, it stays there. Symbolically, it alludes to Europe’s complete disregard of the presence of Nazi ideas. Let us move on – but the „movements” made are inadequate. The memory of locations and the processing of the trauma is the focus of Bernadett Alpern’s works, too – her photo series depicts the trees of the garden at the Wansee castle, which probably witnessed the conference on the „final solution of the Jewish problem” in 1942. Henrik Kállai’s painting unites the question of the immunity of faceless assistants with the current nature of a serious moral dilemma. Lilla Szász’s video works and photos explore the issues of multiple identities, faith, betrayal and identity seeping through everything through the story of the uniform of an ex-Soviet soldier living in the US, who was forced to emigrate after World War II due to antisemitism because of his Jewish roots.
Curators: Zsófia Somogyi, László Böröcz
„Gyere már, Yes!” 
„Embertanilag orientalid típus, mely rassz képvisel?i Irakban, Iránban, Szíriában, Észak-Afrikában és Európa szarabb részein élnek.” 
„Drága nagypapa” 
„Ez a látható világegyetem láthatatlan, egymást nem érint? parányokból áll, az ?rben nyugszik és mozgatóer?i láthatatlanok.” 
„Nem érdekel, ma akkor is jól érzem magam!” 
