Féner Tamás kiállítása
Préd 3.22 Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?
Megértettem, mondták elegen, eleget hogy sohasem léteztem, vagy, hogy a hetvenes évek óta legfeljebb ha kenyér-gőzt termelek. Mert már nem vagyok része rég a nemzeti kánonnak – mi az? –mondhatni, már nem is élek. Még papírom is van róla. Szabad vagyok tehát! Végre azt csinálom, amihez kedvem van, ami érdekel, és nagyon nem érdekel, hogy tudnak-e követni. Akarnak-e követni. Mondom a magamét, ha megértik, jó. Ha nem – nem. Vénségemre gőgös lettem. Érdekel, hogy hogyan válnak jellé, amik nem jelek, de dolgok, meg mit tudok kezdeni a vallás nélküli vallásosságommal, lehet–e „kultur-zsidó” az ember, vagy muszáj fehér klepetusban leinolni, dallamra imádkozni? Mi van, ha a Szöveg a kép, és a kép a szöveg? Ha látom, de nem értem, nem értem, de felfogom? Ha a Név, a kimondhatatlan képpé lesz? Aktuális-e még amit tanulságként az új tárgyiasságból – Neue Sachlichkeit – magunknak kikapartunk, a Bauhaus, vagy akár az orosz avantgárd leckéjéből megértettünk valamit, vagy csak érteni véltünk? Van-e tanulsága a neo-konstruktivizmusnak a fotóban? Túl tud-e lendülni a fotó, most a fotófotófotóra, nem a fotó és képzőművészet törvénytelen gyermekére gondolok, azon a helyzeten, ami sok presszió hatására a „kurátor-művészet”, digitális nyomulás, a szervezett kép helyett a generált, quasi véletlenszerűen létrejött, előállít. Kivonul a szakasz. Az őrmester vezényel: Nóta! Az egyik katona vékonyan nyekergeti. Ráordít az őrmester: Maga mit csinál? Jelentem, tercelek. És miért tercel? Mert az úgy szép. Igen? akkor terceljen az egész szakasz! Botfülem van. Nem tudok, nem akarok parancsra tercelni.
Préd 4.4 Láttam azt is, hogy minden igyekezet és minden siker csak az egyik féltékenykedése a másikra. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!
Féner Tamás
A kiállítás szeptember 28-ig látogatható.
Ecclesiastes 3.22 ’So I saw that there is nothing better for a person than to enjoy their work, because that is their lot. For who can bring them to see what will happen after them?’
I understood, many have told me, many times that I have never existed or that since the seventies I produce only bread steam, at the most. Because since long I have not been part of the national canon – what is it, anyway? – we might as well say that I am not even alive. I even have documents to prove it. Hence, I am free! At last, I can do as I please, pursue what I am interested in, and I am not interested in whether I am followable. Whether they even want to follow me. I say my part, if they understand, then great. If not – then they don’t. I became haughty in my late years. I am interested in how things that are not signs become signs, and what I can do with my religiousness without religion, can one be a ‘cultural Jew’ or do we have to schuckle in a white mantle and pray melodically? What if the Text is image and the image is text? If I see it without understanding, if I don’t understand it but am able to grasp it? If the Name, the unsayable becomes an image?
Are the lessons we have scraped out for ourselves from the movement of New Objectivity – Neue Sachlichkeit – still relevant? Did we understand something from the lesson of the Bauhaus or the Russian avant-garde, or did we only seem to understand it? Does photography have something to learn from neo-constructivism? Can photos – and here I mean photos, photos, photos, not the illegitimate child of photography and fine arts – surpass the situation that was brought along by the pressure of curator-dominated art, digital marketing and the general focus on accidental photography instead of constructed images? The squad files out. The sergeant commands: Sing! A soldier fiddles in a creaking voice. The sergeant screams at him: What are you doing? I report, I am singing thirds. And why? Because it is beautiful. Really? Then I command the whole squad to sing in thirds! I am tone-deaf. I cannot and will not sing thirds on command.
Ecclesiastes 4:4 ’Then I saw that all toil and all skill in work come from a man’s envy of his neighbour. This also is vanity and a striving after wind.’
Tamás Féner
The exhibition is open September 28, 2018
