Auschwitzi falak
Rajk László kiállítása
megnyitja: Konrád György író
„Az auschwitz-birkenaui haláltábor – bár nincsenek benne sírok – a történelem egyik legnagyobb temetője. Nincsenek benne sírok, sírfeliratok, pedig csak 1944-ben több százezer magyar zsidót deportáltak ide legyilkolni. Közülük néhányan – a merészebbek? az elkeseredettebbek? a szívósabbak? a reménykedők? – lenyomatot hagytak létükről. Nem tudjuk, mennyi időt tölthettek el ezzel, de aprólékos munkával – napsütésben? esőben? sárban? szélben? – kicsi szöggel? hajcsattal? körömmel? fémdarabbal? üvegszilánkkal? kővel? – üzenetként? fohászként? imaként? sztéléként? – bevésték nevüket a Láger Siratófalába, Auschwitz-Birkenau tégláiba, vakolatába. Írás a falban. Név, városnév, dátum, néha foglalkozás, néhol rabszám. Írás a falban, a nevek helyén pedig hiány a falban. Hiányzó folytonosság, hiányzó sors.
2004-ben találkoztam ezekkel a nevekkel először. Azóta keresem Őket, a barakkok külső és belső falain, a valamikori „szaunában”, konyhabelsőkben, padlásokon, kéménypilléreken, latrinákban. Sokan vannak.
Hiányzó folytonosság, hiányzó sors. Csak a hiányuk rajzolható meg. Így állítok nekik emléket.” Rajk László
(Köszönet az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum munkatársainak, Tereza Zrbzeskának, Mirosław Obstarczyknak, Anna Rennek, Teresa Szabónak.)
A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg a 11 falrészletet ábrázoló, frottázstechnikával készült mű.
The Walls of Auschwitz
László Rajk’s exhibition
„Although there are no graves at Auschwitz-Birkenau, the death camp is nevertheless one of the largest cemeteries in Hungarian history. There are no graves or epitaphs, though during the single year of 1944 several hundred thousand Hungarian Jews were deported there to be murdered. A few of them – those who were bolder? more desperate? more persistent? those who still had some hope? – left imprints of their existence. We do not know how much time they spent doing this, but with meticulous care – in sunshine? in rain? in mud? in wind? – with a small nail? with a hairpin? with their own nails? with a scrap of metal? with a shard of glass? with a stone? – as a message? as a plea? as a prayer? as a stele? – they carved their names into the „Wailing Wall” of the camp, the bricks and plaster of Auschwitz-Birkenau. Writing in the wall. Name, city, date, sometimes profession, occasionally prisoner number. Writing in the wall. The engraved names are themselves gaps in the wall. A missing continuity; missing fate.
I encountered these names for the first time in 2004. I’ve been looking for them ever since, on the exterior and interior walls of the barracks, the one-time „sauna”, the kitchens, the attics, the chimney pillars, the latrines. There are many of them.
A missing continuity; missing fate. All I could draw was the gaps, what is missing. This is how I commemorate them.”
László Rajk
(Special thanks to the Auschwitz-Birkenau State Museum in Oświęcim, especially to Tereza Zrbzeska, Mirosław Obstarczyk, Anna Renn and Teresa Szabó.)
The work – 11 wall sections created with the frottage technique – commemorates those who engraved their names into the bricks and plaster of the camp.
HOLOKAUSZT, EMLÉKEZET, MŰVÉSZET
Beszélgetés a kiállításról
GOETHE INTÉZET, 1092. Bp. Ráday u.58.
május 3., csütörtök 18 óra
résztvevők:
Bán Zsófia író, az ELTE docense
Bernhard Purin esztéta, a müncheni Zsidó Múzeum igazgatója
Rajk László építész
Rényi András művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézet igazgatója
