Féner Tamás kiállítása
megnyitja: Parti Nagy Lajos író
a kiállítás nyitva november 12-ig
Egy portré lehet attributált vagy nem attributált. Nem attributált portréról akkor beszélünk, ha az ábrázolt személy közismertségére bízzuk képünk felismerhetőségét. Amennyiben az ismert személyről kialakult képet meg akarjuk másítani, vagy ki akarjuk egészíteni, attribútumot alkalmazunk. Fénertől tudom, hogy a hatvanas években Bárdy György színésznek volt csak sport cabrioletje és Hildebrand István operatőré volt a talán egyetlen P 70-es NDK-s kocsi. Szerettek autóikkal fényképezkedni, ezzel is erősítve társadalmi státuszukat. És persze vannak azok, akiket szinte csak a velük együtt ábrázolt tárgyak alapján tudunk beazonosítani: pl. a kulcsot lengető Szent Péter, a nyilakkal összelövöldözött Szent Sebestyén, a bőrvödrös Flórián.
Féner Tamás hosszú pályafutása során többféle megközelítésben foglalkozott portré fotografálással. Legújabb sorozatára kísérletként tekint, melyben az általa szeretett és becsült személyek portréit tárgyakkal találkoztatja. Ez a kísérlet odáig megy, hogy néha már csak az attribútum és az ábrázolni kívántra utaló holmi van jelen, mint a Schaár Erzsébet-képen, ahol a művésznő egy ismert kisplasztikáját fonja körbe acélpálcikákkal, vagy amikor Bálint Endre egyik fontos motívumát, a szentendrei halász-céhmesterpinceablak rácsát ábrázoló grafikáját ütközteti Bálint nyaranta használt parasztház udvarának képével. Féner felhasznált tárgyainak, vagy ahogy ő szereti hívni őket: a jeleknek, adott kultúrkörben könnyen dekódolható jelentésük volt és van. A jel a valóság egy olyan, érzékszerveinkkel felfogható darabja, amely az elme számára egy másik valóságdarabra, jelenségre utal. Ebbe az asszociációs mezőbe kerül Fénernél a nyomdai regál (szedőszekrény), a Vizsolyi Biblia, egy Tóra-tekercs szövegképe, a vízzel töltött gömb-akvárium, az acélspirál, az autó-rugó, így kerül Komoróczy Gézához a vatikáni hellenisztikus Nílus szobor, Schweitzer Józsefhez a komáromi vár pincéjében csendesen málladozó szobor-másolatok.
A meghívón Ferge Zsuzsa portréja.
A portrait can either be attributed or not. A portrait is considered unattributed when the recognizability of the person portrayed is dependent entirely on how well-known they are. If the aim is to change or add to the perception of the person portrayed, attributes are used. There are even some figures that can only be recognized based on the objects depicted with them, such as Saint Peter waving his keys, Saint Sebastian covered in arrows or Saint Florian with his leather bucket. Féner is reason I know that actor György Bárdy was the only person in the sixties who owned a sportscar or that cameraman István Hildebrand was perhaps the only owner of a P70 model from Eastern Germany. They enjoyed having their photos taken with these cars to elevate their social status.
Throughout his career, Tamás Féner took many different approaches to portrait photography. He considers his newest collection an experiment in which he matches the portraits of people he admires and respects with objects. This experiment goes on to the point where sometimes only the attribute and an object referring to the person meant to be portrayed are visible on the image. Such is the case with the portrait of Erzsébet Schaár, on which he surrounds one of the artists renown statuettes with steel sticks or the portrait of Endre Bálint on which he uses one of the artist’s important motifs, the artwork depicting a fishing guild’s wrought iron window from Szentendre, and pairs it with the image of Bálint’s summer house. The objects – or as the photographer likes to call them, signs – used by Féner had and have a meaning that can easily be deciphered in any given cultural circle. Signs are pieces of reality intercepted by our senses that hints at a different piece of reality to our minds. Such associations used by Féner are a printing case, the first Hungarian Bible translation, the text of a Tora script, a round aquarium filled with water, a steel spiral, and a car spring. This is why Géza Komoróczy is matched with a Hellenistic statue of the Nile and József Schweitzer with plaster copies of statues quietly falling apart in the basement of the castle of Komárom.
